2014.01.27.
Az Alt Cash Kft. közleményben utasította vissza azokat a vádakat, melyek szerint direkt adócsalásra alkalmas online kasszákat fejlesztett. A cég szerint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) és a NAV szakemberei olyan szintű védelmet vártak volna el a pénztárgépeitől, amilyet a kasszákkal kapcsolatos elvárásokat tartalmazó jogszabályok sem követelnek meg.
Csütörtökön este az MKEH visszavonta az Alt Cash és a Japan Cash egy-egy Sam4s kasszájának forgalmazási engedélyét, mivel a hivatal szerint azok törvényellenes célokra is használhatóak. Ez a kasszatípus egyszer már három független szakértő szakvéleménye alapján megkapta a forgalmazási engedélyt, most az MKEH egy újabb szakvélemény alapján változtatta meg korábbi döntését.
Azonban az Alt Cash közleményében azt írja: „A kirendelt szakértő a normál típusvizsgálat keretein túlmutató etikus hackelés eljárásával a pénztárgép megbontását követően direkt módon csatlakozott PC-vel, az adóügyi ellenőrző egységhez. (… ) Ez a pénztárgép megbontása nélkül megvalósíthatatlan! Az ilyen mérvű átalakítás elleni átfogó védelem meghaladja a rendeletben előirt, a típusvizsgálat során az MKEH és a NAV munkatársaival egyeztetett védelmi szintet. Így lehetett a hackelt gépen nem megfelelő működést előidézni.”
A cég ugyanakkor elismerte, hogy valóban van a kasszákban egy biztonsági rés, ami az ellenőrzés során használt módon kihasználható, de ennek kijavítása napok alatt megoldható. Ha pedig ez megvan, a cég reményei szerint többi kasszája is engedélyt kaphat, mivel mindegyik modellben ugyanolyan adóügyi ellenőrző egységet használnak.
Forrás: Origó